A Civilút Alapítvány az idei évben is díjazta azokat az embereket, akik odaadással és elhivatottsággal tevékenykednek a fogyatékossággal, nehezítettséggel élőkért, az idősekért és a családokért, közösségszervező vagy szakmai munkájuk példaként állítható a társadalom elé.

Kerepeczki Magdolna beszédet mond a díjátadón.

Ebben az évben a Csongrád-Csanád Megyei Napsugár Otthon Császár Antalnét, a Mórahalmi Idősek Otthona nyugalmazott élelmezésvezetőjét jelölte a díjra. Budapesten, az Öbölház Rendezvényházban Császár Antalné az elismerő oklevél mellett egy üvegből készült világítótornyot vehetett át. A világítótorony azt szimbolizálja, hogy az Odaadó díjban részesülők fényt és utat mutatnak mindannyiunknak. A rendezvényen Kerepeczki Magdolna intézményvezető elismerő szavakkal méltatta munkásságát.

 

"Odaadó" díjak

Császár Antalné, Marika méltán rászolgált az elismerésre, sokszor erőn felül dolgozott az idősekért. Az intézményben raktárosként, osztályvezető ápolóként, majd pedig élelmezésvezetőként tevékenykedett, melyet 20 évig végzett elhivatottsággal. Határozottsága, kreativitása, pozitív személyisége segítette a rábízott idősek és az intézmény mindennapjait. Nagy munkabírása, folyamatos szakmai fejlődése és segítőkész attitűdje miatt hamar kivívta az itt lakó idősek, a hozzátartozók és a munkatársak tiszteletét. Marika élelmezésvezetőként nagyon fontosnak tartotta lakóink jó tápláltsági állapotának megőrzését. Az étlapok összeállításánál törekedett a lakói igények, kívánságok kielégítésére is.

Díjátadás 
Az intézményen kívüli közétkeztetésben részt vevő lakossági diétás menü biztosításáért is felelt, melyet folyamatos pozitív visszajelzések tükröztek. Példaértékű kapcsolatot tartott a segítőkész, adományokat felajánló helyi termelőkkel és vállalkozókkal, emellett a konyha kapacitásával segítette a városi és a megyei intézmények rendezvényeit is.

Díjátadás Nem volt olyan rendezvény, vagy esemény, amelyre ne a háziasszony izgalmával készült volna. Még a szabadnapjain sem hagyta ott soha teljesen a munkáját, állandó elhivatottsággal, odaadással kezelte az élelmezést. Az intézmény, a város, az otthon lakói és munkatársai nevében köszönjük, hogy „világítótoronyként” utat és példát mutattál.

Díjazottak csoportképe

Weboldalunkon sütiket használunk

A napsugar-otthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.