ESEMÉNYNAPTÁR

November 2019
S M T W T F S
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

szgyf_banner.jpg

A Kisteleki Napsugár Otthon intézményében 2017. 12. 20–án mozgalmas napot tudhattak maguknak az itt élők.

A karácsonyhoz kapcsolódóan délelőtt a Plébánia Hivatal hittanosai és vezetőjük Harmath József tanár úr lepte meg a lakókat nagyon színvonalas betlehemi műsorral, melyben megelevenedett a Jézus születése és a mai embereknek szánt üzenete.

Rövid pihenő után a délutáni órákban az intézmény karácsonyi ünnepségét nézhették meg a lakók.

A Művészeti Iskola tanulói és pedagógusai és az otthon lakói és dolgozói előadását megtisztelte jelenlétével Horváth János alpolgármester, Antal Imre Plébános, valamint az Ópusztaszeri Otthon lakóotthon vezetője és az intézmény főnővére is.

Az ünnepséget Kerepeczki Magdolna intézményvezető nyitotta meg, majd Horváth János köszöntő szavai után a Művészeti iskola  zenei blokkjai következtek, miközben  az otthon lakóinak és dolgozóinak verses- zenés összeállítását láthatta, hallhatta a közönség.

A műsor végén Szalai Józsefné a Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány elnöke számolt be az alapítvány működéséről és tett ajándékot a karácsonyfa alá.

A műsort követően karácsonyi csomagokat kaptak az ellátottak, melyet az alapítvány is támogatott.

Az érdeklődők ezt követően ünnepi misén vettek részt az intézmény kápolnájában.

A karácsonyi ünnepkör december 24-ei délelőtti programmal zárult, ahol a mentálhigiénés csoport tagjai az alapítvány támogatásával és az intézmény varrónője által készített szatyrokkal lepték meg az otthon lakóit, majd egy közös ünnepléssel és filmnézéssel köszöntötték a karácsonyt.  

Köszönjük Harmath József tanár úrnak, Czirok Zoltán tanár úrnak, hogy színvonalas előadást hoztak el intézményünkbe, valamint Szalai Józsefnének a Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány elnökének, hogy egész évben támogatta az otthonunk lakóit.

 

További képek: